Karúszóval vagy nélküle?

By Hegedűs Gábor

Elkezdeni egy új tanfolyamot mindig kihívásnak tűnik pláne, ha gyerekről van szó. Megannyi kétely bolyong a szülő fejében, hogy szeretni fogja- e csemetéje, vagy minden alkalommal ádáz küzdelmet kell lefolytatni az órai részvételhez. Egyébként olyan is van, nem is egyszer, hogy könnyes hiszti előzi meg a foglalkozást, de a végére imádják a gyerekek, erről majd egy másik posztban mesélek.

Szülőként bennem is számtalan kérdés merül fel, amikor a kislányomat valamilyen sportágra iratom be – ami történetesen nem az úszás – mert hallotta az oviban, eltántoríthatatlanul szeretné kipróbálni. Úszásoktatóként pedig pont a másik oldallal találkozom, a záporozó kérdésekkel, amik a szülők fejében megfordulnak az első úszásóra előtt. Az egyik ilyen téma a karúszó használata.

Teljesen érthető, hogy megkérdezik a szülők, akiknél a gyerek lába nem ér le a medencében, vagy akiknek lurkója nyaranta is csak valamilyen segédeszközzel közelítette meg a vizet, hogy legalább az oktatás elején kaphatnak- e úszógumit, úszómellényt, vagy karúszót.
Noha az úszóiskolák között megoszlanak a vélemények a segédeszközök használatát illetően, nálunk, a Gumikacsánál a válasz egyértelmű: igen, kapnak karúszót, amennyiben igénylik és bizony sok esetben biztonságot ad a kezdő úszóknak és nem mellékesen a szülőknek is. Oktatási módszereink nem a drasztikus vízhez szoktatáson alapulnak, hanem hogy elsődleges szempontként ismerkedjen a vízzel a gyerek, érezze magát biztonságban, barátkozzon a helyzettel. Hogy meddig viselik a karúszót, teljes mértékben gyerektől függ. Általában az első félév végére még azok a gyerekek is megtesznek jópár tempót karúszó nélkül, akik nem annyira vakmerőek és inkább a biztonságra hajtanak. A játékidőben, a vízbe ugráláshoz kifejezetten szoktam ajánlani, hogy a kicsiken legyen karúszó. Pontosan látom, mikor értek meg a kis tanulók arra, hogy karúszó nélkül, bátran lubickoljanak a vízben, legtöbb esetben észre sem veszik, szinte láthatatlan folyamatként hagyják el ezt a vízi segédeszközt. Erőltetni azonban ezt sem szabad és ha véletlenül év végén is szívesebben ugrál karúszóval a vízbe, akkor sincs aggodalomra semmi ok. A Gumikacsa pont most szerzett vadonatúj, vidám kis karúszókat, melyeket a héten már be is vetettünk. 😉

Érdemes követni minket a közösségi média felületeinken, a hasznos tartalmak mellett, hétről hétre igyekszünk megmutatni nektek, hogy milyen vidáman telik az idő a Gumikacsában. Örülünk, hogy velünk vagytok!